A négyszögletes alaprajzú erőd nyugati fala 377, a déli 379, a keleti 388, míg az északi 384 méter hosszú volt és közel 12 méter magas. Az északkeleti sarka csupán kiszerkesztett, ez a rész az erózió által részben megsemmisült, és erősen lejt a Balaton irányába. Három kapuját ismerjük, északon, nyugaton és délen. A keletit, a Balaton felőli oldalon, a szimmetrikus főtengelyekhez igazodva kereshetjük, de ezt ásatással még nem sikerült igazolni. Az erődfalakhoz kívülről 44 kerek torony csatlakozott, magasságuk 15 méter lehetett. A kapukat az erőd belsejében egyenes utak kötötték össze, amelyek középen egy diadalív alatt keresztezték egymást. Az épületek tájolása pontosan igazodik az erőd főútjaihoz, többségüket tehát ebben a fázisban emelték, mint például a két gabonatárolót, vagy a számos lakó- és gazdasági épületet. A 25-ös főépületet a kelet-nyugati főúthoz igazodva építették át. Az erőd a római katonaság ellátásában játszhatott szerepet, az ún. annona militaris rendszer részeként.

Az erőd védrendszerében nem történtek változások, csak a tornyok padlóját és tetőzetét újították meg. Az egyes épületeken azonban megfigyelhetők kisebb átalakítások. Így például a nyugati kapu melletti gabonatárolót egy tűzvész után helyrehozták, belső tere új beosztást kapott, a mellette fekvő kemencebokrot elplanírozták, és  újat emeltek. A másik gabonatárolót az északi kapu mellett nyugat felé bővítették, a fürdőt pedig egy latrinával egészítették ki kelet felé. A 14-es és 19-es épületen is történtek építészeti átalakítások. Bár az említett átépítések a 4.–5. század fordulójára tehetők, az erődöt minden bizonnyal még az 5. század második felében is lakták, és mezőgazdasági központi szerepét is megtartotta.

Az erőd falai és tornyai biztosan álltak még ebben az időszakban is, és védték a castrum lakóit. Azt azonban sok esetben nem tudjuk biztosan, hogy a belső épületek még ebben a korszakban is használatban voltak-e. Így például a 15-ös épület esetében sem, amelynek keleti fala mentén egy kis temető sírjai sorakoztak. Ettől északra ebben a korszakban alakították ki a 14-es épület harmadik fázisát, amely kora keresztény bazilikaként működött, csarnokának oldalhajóiban temetkeztek is. A 25-ös épület szintén új arculatot kapott. Masszív, hosszúkás kőpillérekkel tagolták belső és külső tereit. Ezt a monumentális épületet minden bizonnyal reprezentációs célokra használták. Mindez arra utal, hogy a népvándorlás kori változások ellenére is számolnunk kell egy helybeli lakossággal, amely megőrizte a római hagyományokat, és intenzív kapcsolatban állt a késő ókori központokkal. Az erődöt a 7. század elején hagyta el lakossága. Az épületekben regisztrálható vastag égés- és törmelékrétegek a castrum végét beharangozó katasztrófáról tanúskodnak.