Keszthely-Fenékpuszta ókori erődje

3D rekonstrukció

Keszthely-Fenékpuszta késő-római erődje

Ásatások

Keszthely-Fenékpuszta késő-római erődje

Kiállítások

Másfélévezrednyi történelem

A Római Erőd.  A Balaton nyugati csücskében fekvő Keszthely-Fenékpuszta, Magyarország egyik legfontosabb régészeti lelőhelye.

Tekintettel a késő-római korra, illetve ezen korszak kora keresztény és antik hagyományainak továbbélésére egészen a 9. századig. A Kr.u. 4. század közepén egy 15 hektár nagyságú erőd épült itt, 44 toronnyal, masszív falakkal. Az erőd belső területén raktárépületek, fürdők, adminisztrációs és reprezentatív épületek álltak. Az erődtől délre egy nagy kiterjedésű temető feküdt, ahova az erőd építésétől kezdve egészen a 9. századig temetkeztek. A kutatás feltételezése szerint a római kor vége után (Kr.u. 5 század közepétől) a területen egy római közösség továbbélése figyelhető meg. Ennek régészeti nyoma annak a keresztény hitű csoport leletanyagában figyelhető meg, amely továbbra is megőrizte antik kultúráját és kapcsolatrendszerét annak ellenére, hogy Pannónia területét elérte a népvándorlás hulláma és az egymást követő évszázadok során hunok, keleti gótok, herulok, langobárdok, majd avarok követték egymást. A keresztény közösségről (melyet Keszthely kultúraként tart számon a régészet), a 6. század közepén különleges gazdagságú sírok leletanyagai és egy kora keresztény bazilika tanúskodik. A 7. század közepétől kezdve mintegy 100 évig az erőd területe lakatlan, de a 9. századtól kezdve felismerve jelentőségét a Karoling birodalom részeként újra birtokba vették.

I. Fázis 3-4. század

II. Fázis 4. század

III. Fázis 4-5. század

IV. Fázis 6-7. század

Térkép – Fenékpuszta – Keszthely

Római Erőd

Keszthely-Fenékpuszta

A Castrum Virtuale kiállítás 

Balatoni Múzeum

Keszthely, Balatoni Múzeum

Castrum Virtuale

Időutazás az erődbe

TV Keszthely

Időutazásra invitálja a közönséget a fenékpusztai római erődbe a Balatoni Múzeum. Szombaton nyílik meg a Castrum Virtuale elnevezésű tárlat, mely Heidelberg után Keszthelyen is bemutatja, hogy nézett ki a késő ókori erőd Fenékpusztán. A kiállításhoz kapcsolódik egy tudományos konferencia, ahol régészek és építészek tárgyalják, hogy milyen lehetőségei vannak egy régészeti park kialakításának.

Heidelbergi egyetem

TV Keszthely

Németország egyik leglátogatottabb turisztikai centrumában mutatják be Fenékpusztát. Április 25-től a heidelbergi egyetemen láthatóak a római erőd és épületeinek rekonstrukciói. A látványos tárlatot várhatóan több ezren tekintik meg. A Balatoni Múzeum és partnereinek kiállítása szeptemberben érkezik Keszthelyre. Fenékpuszta hazánk egyik legjelentősebb régészeti területe, a szakemberek részéről nagy az érdeklődés.

3D - múltból a jelenbe

TV Keszthely

Teljes valóságában elevenedik meg a látogatók előtt a fenékpusztai erőd a Balatoni Múzeum legújabb tárlatán. A Castrum Virtuale című kiállítás egy német-magyar koprodukciós ásatás eredményeit mutatja be, ugyanakkor a digitális technika segítségével a múltba is kalauzolja a látogatókat.

Sajtó 

Kanizsa Hetilap

Pannónia feladása után is élhettek rómaiak Fenékpusztán

Magyar Idők

HIBÁS ALAPRAJZ – HÁROMDIMENZIÓS TÚRA A RÓMAI ERŐD ROMJAINÁL?

Magyar Múzeumok

Fenékpuszta – az ásatások 125 éve
Interjú Havasi Bálinttal

Zala Média

Fenékpusztai ásatások új megvilágításban

WeLoveBalaton

Drónnal és magnetométerrel keresik a rómaiak nyomait Fenékpusztán

TV Keszthely

A régmúlt nyomában

A régészek munkájába és egy ásatás kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést ma